|
2009. november 19. |
|
2009. november 18-án az Egri Városi Bíróság az Új Magyar Gárda (ÚMG) Heves vármegyei kapitányát hatvanezer forintos pénzbüntetésre ítélte egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt.
Ferenczi Henrik a rendőrség által tudomásul vett rendezvényen kívánt megemlékezni a forradalom leveréséről, amelyen számos civil és gárdista is részt vett. A kapitány a megemlékezőkhöz fordulva „Adjon az Isten” köszöntéssel üdvözölte a jelenlevőket, amelyre azok hangos „Szebb Jövőt !” kiáltással feleltek. A rendőrség és az ügyészség álláspontja szerint ez nem volt megengedett, ezek a feloszlatott Magyar Gárda (MG) „vezényszavai”, így a formaruha és a rendezetten felsorakozó megemlékezők ún. alakzata együttesen bűncselekményt valósítottak meg.
A vádlott védelmét Major László ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő-partnere látta el, aki előadta, hogy az elhangzott kijelentések, így a kifogásolt „Szebb Jövőt !” nemhogy nem jogellenesek, hanem azok közel egy évszázados múltra tekintenek vissza, felidézve a Nemzetgyűlés által 1921-ben létrehozott Levente Egyesület megalakulását. A bíróság osztotta ezt az álláspontot és elvi éllel szögezte le, hogy sem a köszöntés, sem az ún. formaruha viselése nem minősült jogellenesnek. |
|
Tovább...
|